Lábnyomok

nincs hír róla. eltűnt, mint hirtelen jött nyári zápor után a verőköltőbodobács a járdaszegélyről. csak néztek utána, hátha örökre eltűnt a langy melegben, de abból az irányból még egy szellő sem suhant feléjük, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem kell…

jegyet váltottam. leültem.néztem az emberek arcán a kétségbeesést. láttam, ahogy idegesen nyúlkálnak zsebkendőjükért, meglobogtatják, majd óvatosan összehajtják és finoman visszateszik zsebükbe. minden kar egyszerre mozgott, minden zsebkendő ugyanúgy libbent a telihold…

mintha minden a visszájára fordult volna...én jöttem, ők meg ugyanúgy ott ültek, mint minden reggel, csak az én irányom volt más. ők beszélgettek olyan dolgokról, hogy dolgozni kéne, meg pénzt keresni, én meg arra gondoltam, milyen jó lenne behunyni a szemem, és fel sem ébredni…

már két éve...nélküle 

"November 8.Bravó, bravó! Hogy volt! Hogy volt!Istenem, de szeretek színházba járni!“Filotka és Miroska, a két vetélytársak, avagy egy ara és négy võlegény.” Bohózat. Hö-hö-hö!De jól adták a bolondot! Rengeteget nevettem rajta. Aztán volt egy színmû is, meg egy…

mosolygott, tartott tőle, hogy mások is osztozhatnak örömében, ezért tikolta és elfordult a mellette ülőtől, kinézett az ablakon. sosem gondolta volna, hogy a mosoly, amely kiült arcára, a felhők fölé repíti. a fellobbanó és a még meg nem ismert boldogságtól…

a tiedet. felelte halkan a kisember a jól megtermett, debil őrző-védő káefté alkalmazottjának, miközben az az anyját emlegette. anyák napja volt. a nap még csak titokban kukucskált ki a látóhatár mögül. a kisember köpött egyet, mintha minden mérgét ebbe az egy…