Nem egyszerű !

Egyszerűnek tűnő kérdésekre nyomasztó és frusztráló érzés nem tudni feleletet adni. A válasz lehet, helyes vagy helytelen is, de abból a szempontból ez lényegtelen, hogy nem azon van a hangsúly, hogy jól avagy rosszul válaszolsz, hanem azon, hogy képtelen vagy bármit is mondani, mert valami meggátol abban, hogy ki tudd magad fejezni illetve meg tudj oldani egy problémát. Valami leblokkol, de minden erőddel azon vagy, hogy teljesítsd a feladatot, de gyengének mutatkozol. Egyedül képtelen lennél ezt a gátló tényezőt lebontani. Ekkor lépnek be az életedbe a barátok, a segítők, akik mint a cölöpök, biztos fogódzót nyújtanak számodra és segítenek rajtad, hiszen ha igaz barátok, bízhatsz bennük. Ez mindennek az esszenciája. (Ez az elmélkedés egy éjszakai álmom kapcsán nyert igazolást.)

*nes*

Ma láttam egy rókát.

Olyan igazi vöröset, mint a mesékben.

Mivel sötét volt, pontosabban esteledett először azt gondoltam, hogy ez egy kutya. Vagy macska. Mert egy városban nem élnek rókák… Ez köztudott... Sosem hittem volna, hogy egyik este, fél nyolc körül Lalit (az ebem) és engem egy róka fog bámulni a kastély árnyékában a lépcső mellett.

Hosszan néztük, figyeltük egymást. Loptam a távolságot. Jöttek-mentek kivilágított téglaalakú-vasak, de az idegen semmitől sem zavartatva mindaddig el nem tűnt, míg mellé nem dobtam egy követ. Nem találtam el, de elszaladt. Épp időben. Majdnem megszelídített. Pedig, de megsimogattam volna…

*nes*

Minden időben, minden helyzetben.

Bármikor megtörténhet.

Történt ugyanis, hogy elmentem futni. Ez önmagában egy nagyon jó és hasznos időtöltés. Nem egy felkavaró sztori, amit most leírok, de vannak helyzetek, amelyek megkövetelik, hogy egy margószéli felkiáltójelet biggyesszek a velem történt események mellé, amely emlékeztet arra, hogy a valóság néha igen szürreális.

Történt tehát, hogy elmentem futni. (Ez azóta is jó és hasznos időtöltés.)
Jött egy fehér autó. Dudált. Végül leintett, gondoltam útbaigazítás. A srác a hangsúlyából ítélve enyhén törte a magyart és megkérdezte: „Van erre valahol egy masszázs?” Naivitást színlelve elmagyaráztam neki, hogy van, igen, de már nincs nyitva. Kissé csalódott arc, majd zavartan megkérdezte, hogy „Nőket nem tudok?”… - Mindjárt gondoltam, hogy a lényegre tér -… „Nem akarok egy kis pénzt keresni?” … „Ne értsem félre, nem szex… nem akarok pénzt keresni?” Gondolván, hogy minden pénz jól jön ebben a mai világban, fogtam magam és beültem mellé…

…a történet így is végződhetett volna, ha nem azzal válaszolok, hogy NEM. Szóval nem kerestem pénzt. A lényeg azonban nem ez, hanem ez: lányok, asszonyok, nők ha egyedül mentek sportolni, akkor mindig legyen nálatok gázspré/vagy egyéb védekezésre alkalmas eszköz…vagy fussatok gyorsaaaan! Mint én!

*nes*

Kilenc hónap alatt sok minden változik.

Kilenc hónap elegendő egy emberi élet kifejlődéséhez.

Természetesen joggal feltételezhető, hogy ennek a periódusnak elegendőnek kell lennie arra is, hogy az elveszettnek hitt dolgok hiányát feldolgozhassuk, hogy egy biztonságot adó és sok esetben támaszként szolgáló tárgy elvesztése feletti kétségbeesésünk csillapodhasson. Míg nem elérkezve november huszonharmadikához, egy ködfátyolos reggeli órához, amelynek nyolcadik percében egy a tavasz beköszöntével félretett, fekete színű, téli szövetkabát jobb zsebéből előbukkanjon az a bizonyos tárgy és újra a biztonság és a meglepetés mosolyát csalja tulajdonosa arcára…Ímigyen szól tehát a gázspray-m meglelésének rövid története...

Az angyaloknak hosszú a hajuk és copfosak.

Bőrüléses kabrióban ülnek, hatalmas szárnyukat néha levetik és belelátnak az emberek gondolataiba.

Fekete-fehérek, amíg halandókká nem válnak, mert akkor beszíneződnek. 

Helyey László hangján szólalnak meg és azt mondják, hogy "mikor a gyermek gyermek volt, karját lóbálva ment. patak helyett bőgő nagy folyót akart, s e tócsa helyett a tengert. mikor a gyermek gyermek volt, nem tudta, hogy ő gyermek. mindennek lelke volt még, s egy volt minden lélek..."

videó itt :)

Csupán csak három vagy négy óra telhetett el a napból, amikor megmoccant és úgy érezte, hogy meg szeretné ismerni azt a világot, amelyről már sokat hallott, de még nem érezhette az esőzések utáni friss levegő illatát. Nem láthatta a pocsolyák tükrében az égboltot és nem koptathatta cipőjével az utcák kèk kockakövèt sem.
Harminc évvel ezelőtt azonban, ezen a napon, minden megváltozott! A hajnali napsugarak azóta egy "Jó reggelt"-tel köszöntik, ő meg huncut vigyorral viszonozza.
A szeptembert azóta sem szereti, csak a jellegzetes őszi nedűjét, a bort. De csak is mértékkel. Ezt jól tudja. Meg ezt is: Borban az igazság, több borban pedig a lehetőség. Meg a vigasz is.

Egy fiktív, de nem szadista vallatás jegyzete:

Kezdés: 21.08.

T: -Mikor került kapcsolatba az országunk ellen szerveződő szövetséges erőkkel?
G: -Sosem hallottam az országukról.
T: -Milyen céllal érkezett ide?
G:- Nyaralni jöttem. Itt melegebb van, mint északabbra.
T: -Hogyan érkezett ide?
G:- Repültem. Eltévedtem.
T:- Nyomatékosan kérdem, mi volt küldetésének a célja?
G: -Megkeresni a társaimat.
T:- A társait? A szövetséges erőket? Neveket akarok hallani!
G:- Cakó. Eszterág. Gilice.

Jegyzőkönyv beismerő vallomásról:

T. néni (87?) zuglói lakos ma délután nem a megszokott "Milyen nap van ma, Aranyoskám?" kérdést intézte szomszédja felé, akit ezzel meg is lepett, hanem arról érdeklődött, lehetséges az, hogy a szomszédjának három kukája van...? A válasz igen volt, de a kukák száma nem stimmelt, eggyel csökkent.
T. néni töredelmesen bevallotta, huncut mosollyal szája szegletében, hogy ha ez így igaz és most csak két kuka van az utcán, akkor ő lopta el a harmadikat...
T. néni, az elkövető megmutatta a rejtekhelyet, kertjének félreeső és legtávolabbi pontján a szőlőlugasok tövében rejtette el szomszédja kukáját.
T.néni örült annak, hogy bájos csínye napvilágot láthatott és boldog volt, hogy segíthetett az ügy felderítésében. Ígéretet tett arra, hogy többet nem csinál ilyet.

„Elöl nem szállhatok le? Csak két megállót megyek!” kéréssel fordul Bőhm bácsi a buszsofőrhöz, aki megkéri, hogy hátul szálljon le. Bőhm bácsi ekkor elindul: "Micsoda modern busz ez! Ilyet sem láttam még! Én már nem modernülök ehhez a világhoz, elég vén vagyok. Jaj bocsásson meg, hogy a lábára léptem!" Lenke néni higgadtan válaszol. "Nem történt semmi, drága uram." Bőhm bácsi hajthatatlan: "Ha nem történt semmi, akkor is bocsánatot kérek. Sőt már előre is az elnézését kérem, ha valami olyat teszek, ami kellemetlen." Lenke néni szívélyes kérdést intéz felé: "Segíthetek a leszállásnál? Mikor jelezzek?" mire az öreg Bőhm így felel: "Vak is vagyok már, alig látok, hát hol vagyunk?" Lenke néni eközben egy pirosan világító apró gomb megnyomásával jelzi a sofőrnek Bőhm bácsi leszállási szándékát, aki egy meghatott „Oh” felkiáltás után szelíden nyugtázza: „Experientia est optima rerum magistra.”

Abszurd játék 3 felvonásban

Szereplők: 

Terike néni, nyolcvanegynéhány éves

Ágnes, a szomszédja

Utcazaj. Nagy világosbarna kopott kapu. A fákról madarak éneke száll alá. 

(Június eleje. Öregasszony elnyűtt otthonkában botorkál. Csenget. A kapuban megtámaszkodik.Vár.Tovább csenget. Már dörömböl, mire Ágnes kinyitja a kaput.)

1. felvonás

Terike néni: Nem zavarom, csillagom?

Ágnes: Nem.

Terike néni: Milyen nap van ma?

Ágnes: Hétfő! 

Terike néni: Hétfő?

Ágnes: Így van. Hétfő!

Terike Néni: Köszönöm Csillagom, nem tetszik haragudni? 

Ágnes: Nem haragszom.

Terike néni: Mosolyogni tetszik. Terike néninek szép rózsái vannak. Holnap hozok rózsát! 

Ágnes: (Mosolyog)

Terike néni: Puszi-puszi.

(Elbúcsúznak.)

2. felvonás

Terike néni: Tessék mondani, milyen nap van ma?

Ágnes: Kedd!

Terike néni: Kedd...Kedd. Kedd van ma?

Ágnes:  Igen. Kedd van ma. Kedd. (Ingerülten, de artikuláltan.) Kedd-kedd-kedd. 

Terike néni: Ugye, nem tetszik haragudni Terike nénire, hogy jött?

Ágnes: (Nyugodtan.) Nem haragszom. 

Terike néni: Holnap hozok rózsát! (Mosolyog)  Puszi-puszi.

Ágnes: Csókolom.

Terike néni: Tessék?

Ágnes: (Hangosan.) Csókolom!

(Elbúcsúznak.)

3. felvonás

Terike néni: Jaj, tudom, kikapok szép asszony…

Ágnes: Nem kap ki! 

Terike néni: Milyen nap van ma, Aranyoskám?

Ágnes: Szerda!

Terike néni: (Meghökkenve) Kedd?

Ágnes:  (Szótagolva.) Mondom, sz-e-r-d-a. 

Terike néni: Szerda?

Ágnes: Igen. Szerda!

Terike néni:Köszönöm Csillagom, nem tetszik haragudni? 

Ágnes: Nem haragszom.

Terike néni: Mosolyogni tetszik. Holnap hozok rózsát! Terike néninek szép rózsái vannak! 

Ágnes: Jó, tessék hozni. Köszönöm.

Terike néni: Puszi-puszi.

Ágnes: Csókolom.

Vége

Para-frász-is 

Ma nyirkos minden. 

Álmom, a valóság 

egy szárítókötélen lógó kabát

- mily csodás e metonímiám. 

talán eltűnök én is,

hirtelen. 

Felszívódom a betűkben 

vagy elillanok, mint egy villanás,

mint nyárfalevelén játszó suhanás.

Az éjben, a ködlámpa fénye

a kémény füstjét okádja a hideg télbe,

kék, sárga összekent álmom elfogyasztva

fojtogat az eltitkolt malasztja, 

hogy a metamorfózist holnapra halasztja… 

-nes 

- szia. mennyi az idő?
- 16:10. mindjárt jön a busz.
- köszi
- és te egyedül!?
- igen.
- anyu? apu?
- dolgoznak.
- és a tesók?
- nincsenek, de anyáék szeretnének.
- és te is szeretnél?
- kislányt, igeeen!
- és milyen nevet adnál neki?
- anyáét!
- és anyát hogy hívják?
- én anyának, de apa cukinak.
- hány éves vagy?
- hat és fél.
- szép a hátitáskád! mit rejtettél bele?
- kártyákat…nézd csak…
- ahaaa, szupi, ez állatos?
- nem látod, hogy mesefigurás?!
- igaz is, ez itt plutó. amúgy mit csinálsz itt egyedül?
- hát amit te is, várok.
- ja igen. de te egyedül vagy.
- igen, de te is.
- igaz, de te még pici vagy…
- miért te hány éves vagy?
- hát, ööö…
- ne mondd meg, kitalálhatom?
- 20?
- kicsit több…
- 21?
- ügyes, eltaláltad!
- és van barátod?
- :)
- tudsz titkot tartani?
- oh, hát persze…de gyere, itt a busz, majd elmeséled, ha felszálltunk.
- de nem mehetek…
- hát nem a buszra vársz?
- nem.
- hát kire?
- Tamáskára! de pszt! ez titoook…
;)

-nes

nincs hír róla. eltűnt, mint hirtelen jött nyári zápor után a verőköltőbodobács a járdaszegélyről. csak néztek utána, hátha örökre eltűnt a langy melegben, de abból az irányból még egy szellő sem suhant feléjük, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem kell félniük, nem jön vissza. porzott az országút a szárazságtól, mikor a nagysebességel közlekedő teherautó végigsöpört a faluban. a kossuth utca kihalt volt, csak a petőfi utcában időztek el az öregek nagyfröccsük mellett, beszélgetve az ideiglenesen kinevezett miniszterelnök balhéjáról, meg arról, hogy a csapos már hitelt sem ad a janónak, meg arról, hogy a kistibi már nem felesezik többet, mert elcsapta a tehervonat. csak nézték a kocsma bejárata előtt álló piros biciklijét és köptek egyet a poros földre, aztán kellő áhítattal megjegyezték, szegény kistibi, még élhetett volna. átellenben misére igyekeztek az öregasszonyok, zúgott a harang, ahogy rázta a sekrestyés. mikor elhallgatott, a fülekben még visszhangzott a kongása.

a félnyolcas busszal aztán megérkezett. mindenki bámulta őt, zselétől csillogó haját, barna, tiszta cipőjét, fekete felöltőjét, a szemébe nem mertek nézni. féltek tőle, mert biztosan tudták, hogy a kistibi csak úgy magát nem. az tette ezt vele. nem is remélték, hogy még látják a faluban, idegesen nyúltak felesükért, mire az egyik ősz öreg odakiáltott neki.

a válasza csak ennyi volt: felmentettek.

a kerítésnek támasztott piros bicikli erre a szóra ledőlt a virágágyásba, a vendégek reszketve felhörpintették itókájukat, s halkan, alig búgó hangon, orruk alatt suttogva megjegyezték egymásnak: nincs igazság...nincs igazság...nincs igazság...

jegyet váltottam. leültem.

néztem az emberek arcán a kétségbeesést. láttam, ahogy idegesen nyúlkálnak zsebkendőjükért, meglobogtatják, majd óvatosan összehajtják és finoman visszateszik zsebükbe. minden kar egyszerre mozgott, minden zsebkendő ugyanúgy libbent a telihold fényében.

fájdalmas zokogással, sírva-ríva megérkezett. az integetők sután emelték fel karjaikat, hogy megtöröljék egész nap igénybe vett, elnyűtt arcukat. mosoly nem volt ajkukon.

csak néha, el-elvétve surrant át a szél a vasúti síneken, meglobogtatta a várakozók zsebkendőjét, jelezve, hogy a hőség nem hagyhatja itt örökre a nyomát.

felrikkantott a hangosbemondó, hogy a kettesről azonnal indul.

én is mint mindenki csak a szélben reménykedtem, hogy majd az felkavarja a langy meleget, odébbsöpri, vagy ki tudja...

...elkergeti.

mintha minden a visszájára fordult volna...

én jöttem, ők meg ugyanúgy ott ültek, mint minden reggel, csak az én irányom volt más. ők beszélgettek olyan dolgokról, hogy dolgozni kéne, meg pénzt keresni, én meg arra gondoltam, milyen jó lenne behunyni a szemem, és fel sem ébredni holnapig, hogy végre helyes irányban állhatnék a tengelyen, amikor a napfelkeltét az ágyamból nézhetem és napnyugtakor még az utcán sétálok.

nehéz szembenézni a hajnallal. nehéz nem dideregve küszködni a vassúlyú pillákkal. nehéz elbújni a fénytől, mikor minden ragyog.

miért is viaskodom?

hagyom. legyen.

már két éve...nélküle